2015. december 27., vasárnap

28. Az autóban akarod?


Az ember néha hülyeségeket cselekszik, hülyeségeket gondol és hülyeségeket mond. Tegnap este Ashton felhívott, és most éppen a bőröndömbe csomagolok. Ash apja Ausztráliába utazott, és felhívta anyát, miszerint találkozni akar vele. Tegnap mielőtt telefonált át is ment hozzájuk. Először normálisan beszélgettek, majd hihetetlen módom fenyegetőzni kezdett. Még szép, hogy a testvéremet nem fogom egyedül hagyni ebben a helyzetben. Nos, én sem vagyok a legjobb formában, Harry sem és a kapcsolatunk sem, de mindjárt Karácsony és helyre kell hoznunk mindent. El kell tüntetnünk azt a pszichopata állatot az életünkből egyszer, s mindenkorra.

Szép lassan becsomagoltam mindent, mire szükségem lesz, majd eldöntöttük, hogy ma este mi főzünk, úgyhogy vásárolnunk kell. Mindketten felöltöztünk, majd lementünk a garázsba, de ekkor megszólalt Harry telefonja. Ameddig beszélt valakivel bepakoltam az autóba, beültem és vártam, hogy csatlakozzon hozzám.

- Lili, beszélnem kell veled!
- Mi történt? - kérdeztem nagyra nyílt szemekkel
- Anya hívott. Ahj, ne haragudj, de teljesen kiment a fejemből, hogy még pár hete megbeszéltük, hogy valamelyik hétvégén hazautazunk hozzá, és végre megismerheted a családomat - mondta fejèt vakarva -, És most lenne az a hétvége, és tudom, hogy most nagyon fontos, hogy támogasd a családodat, ezért azt mondtam neki, hogy még megbeszélem veled. 
- Hű! Nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik majd. Tudom, hogy most lehetetlen választani, de azt hiszem, hogy... Ahj, Harry. Annyira sajnálom. Én nem akarok senkit sem megbántani. Nem lehetne, hogy a jövő hétre tegyük át a látogatást? 
- Nehogy hibáztasd magad! Majd elmegyünk akkor, amikor mindkettőnknek jó. Otthon bármikor szívesen fogadnak minket - mondta, majd megsimogatta a vállamat, aztán pedig elindultunk vásárolni. Végül a Tesco mellett döntöttünk. Körülbelül 20 perc alatt meg is érkeztünk, leparkoltunk, majd bementünk. Ahhoz képest, hogy négy óra elmúlt, nem voltak sokan. Az üzletben először kiválasztottunk mindent, ami a mai vacsorához fog kelleni, majd Harry át akart nézni a játék osztályra, mert állítása szerint van ott valami irtó jó cucc, tehát átsétáltunk oda. Mikor megérkeztünk a leghátsó részhez ment, s elővett egy hatalmas rózsaszín pónit, majd lába közé vette, és felém rohant. 
- Jézusom mit művelsz?! - nevettem fel hangosan
- Vegyél egyet és próbáld ki te is! - megráztam a fejemet, de végül a mellettem lévő lábban hajtható játékra ráültem, aztán pedig Harryvel versenyeztünk. Közben ránk szólt egy biztonsági, hogy azonnal fejezzük be, így a pénztárhoz sétáltunk. Harry fizetett, majd betettük az autóba a cuccokat. Időközben rájöttünk, hogy nem vettünk kávét, ezért hazafelé még beugrottunk a StarBucks-ba, és végre mindezek után elindultunk haza. Szokás szerint rengeteg piros lámpát elkaptunk, így sokkal több ideig tartott eljutni félútig. Már két utcával a miénk előtt jártunk, amikor Niall hívott. Felvettem, ő pedig azt mondta, hogy Harryt képtelen elérni, és valami nagyon sürgős ügyben a stúdióhoz kell mennie. A Göndör megrázta fürtjeit, miután elmondtam neki a dolgokat, majd otthon kipakoltuk az összes cuccot, aztán pedig visszamentünk a belvárosba. Az út közben pedig még mindig a három nappal ezelőtti álmom járt az eszemben. De miért gondolok még mindig erre?

- Az Istenit neki, hogy senki sincs itt. Egy kibaszott sikátorban állunk, Lili. Mindjárt hét óra, kérlek hívd fel Niallt - idegeskedett
- Esik az eső, ne haragudj, de nem várok rájuk tovább. Holnap hosszú utad lesz, és pihenned kell. 

- Na, Niall azt mondta, hogy nem tudott felhívni, de már sikerült megoldaniuk a problémát, és sajnálja, hogy iderángatott minket - mondtam, Harry pedig elkezdett nevetni 


- Mi az? 
- Eláztál. Olyan aranyos vagy - közelebb lépett hozzám, majd eltűrte az ázott hajamat a fülem mögé, ujjaival pedig a fülem mögötti területet kezdte cirógatni, aztán megcsókolt. Fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok, és hol. Megfogta a kezeimet, s az autóhoz vezetett, kinyitotta az ajtót, én pedig megvártam amíg beül, majd ölében elhelyezkedtem. 

- Lili! - suttogott, majd meghúztam a haját
- Szeretlek, Harry! - válaszoltam, majd közelebb húzott magához. A autóban már olyan fülledt volt a levegő, mint valami növénykertben, és ehhez még az is hozzájött, hogy a Harry alsónadrágjában lévő "dolog" egyre keményebb volt. 
- Lili?! 
- Hm?
- Az autóban akarod? - kérdezte, majd felkuncogtam
- Honnan veszed, hogy egyáltalán akarom? - húztam fel a szemöldököm - Bocsánat. Nem a legjobb időzítés a viccelődésre
- Azt akarom, hogy az első különleges legyen - simított végig a kezemen
- Honnan tudod, hogy ez lesz az első? - kérdeztem, majd felrántotta a szemöldökét - OKÉ, befejeztem! - nevettem fel

*~*

Az autóban történt dolgok után hazamentünk, majd megfőztük a vacsorát. Igazából sokat ettem belőle, pedig egyáltalán nem voltam éhes. Másnap reggel kilenckor elindultunk a reptérre. Nagyon sok rajongó volt kint, de Harry mindezek ellenére megvárta, amíg felszáll a gépem. Könnyes búcsút vettünk, majd elindultam haza, nem kicsi gyomorideggel. Most nemsoká leszáll a gép, és igazából a kevés alvás ellenére irtó kipihentnek érzem magamat. Azt hiszem amikor hazamegyek, akkor fog megtörténni életem egyik legnagyobb veszekedése. Anyával nem voltam olyan viszonyban a Harrys dolog óta, és nem tudom, hogy nézek majd a szemébe. Többet kellett volna keresnem, és megbeszélni a dolgokat. De van egyáltalán mit megbeszélni? Ahj, olyan komplikált ez az egész.

Végre landolt a gép, Ashton pedig már a terminálnál várt engem. Hosszasan ölelkeztünk, majd elvette a bőröndömet, és hazaindultunk. Jó végre látni őt.
- Na és... Mark itt van már? Úgy értem... otthon
- A tegnapi fenyegetőzés után kiakadtam, ezért azt mondtam neki, hogy ne jöjjön vissza, azonban anyával úgy terveztük, hogy azt fogja hinni, hogy teljesen egyedül lesz majd anyuval, és nem számít arra, hogy valójában hárman leszünk. Körülbelül fél óra múlva jön vissza, terveink szerint. 

A taxi hamar megérkezett, így viszonylag időben hazaértünk. Igaz, hogy nagyon ki voltam fáradva, de nem számít. Lesz még időm pihenni. Ahogy kitettek minket közvetlenül a ház előtt, görcsberándult a gyomrom. Ash kivette a bőröndömet a csomagtartóból, majd az ajtóhoz sétáltunk. Beléptünk, és megpillantottam édesanyámat a konyhában. Otthon eldöntöttem, hogy nem fogok semmit túlzásba vinni, ehhez képest gondolkozás nélkül odaszaladtam hozzá Megöleltük egymást, ő pedig mindenért bocsánatot kért, ahogyan én is. Kicsit beszélgettünk hármasban, aztán csengettek. Ashtonnal beültünk a fürdőbe, és az ajtón keresztül vártuk, hogy végre közbeléphessünk. Remélem semmi rossz nem fog történni. Mark megérkezett, anya pedig a konyhában ült a pult mellett, míg ő az ajtó előtt állt, megtartva a távolságot. Elmondta, hogy vissza szeretné kapni anyut, és iszonyúan megbánta amiket tett, és azt is mondta, hogy megváltozott, mert volt kiért. Nos, alkoholistábbnak néz ki, mint ezelőtt, szóval jobb, ha nem mondom el az őszinte véleményemet. Körülbelül 15 perce beszélt anyához, amikor egyszer csak felemelte a hangját. Ashtonnal felpattantunk, majd azonnal anya segítségére siettünk. 
- Ti meg mi a francot kerestek itt? - kiáltott fel Mark -, Nahát, Kedvesem, nemcsak a fiadat fordítod ellenem, hanem még a híressé vált lányodat is? Vagy mondjam inkább azt, hogy annak a híres pacáknak a groupija? - mi a fene?
- Kikérem magamnak! Mégis mit képzelsz te magadról? Idetolod az arcodat évek után, és azt mondod megváltoztál? Már ne haragudj, de most is bűzlesz mint egy görény! Igenis meg fogom védeni a családomat, és te nem tartozol bele! Itt hagytad a fiadat, ember! Folyamatosan fájdalmat okoztál mindannyiónknak, és még képes vagy idejönni? Undorító vagy! Megkérlek, hogy menj el innen, és ne gyere vissza! - üvöltöttem teli torokból, Ashton pedig visszafogott
- Menj innen, Mark! - emelte ki Ashton az utolsó szót, az apja pedig lehajtotta a fejét, majd távozott a lakásból, de még utoljára visszapillantott, és azt mondta, hogy még hallani fogunk róla. Remek. Gyönyörű Karácsonynak nézünk elébe. 
- Szeretlek titeket! - ölelt meg mindkettőnket anya. Végre itthon vagyok. Igazán itthon.

Kedves Olvasóim!

Ismételten bocsánatot kell tőletek kérnem, hiszen a szünet ellenére is képtelen voltam eddig hozni a részt, de egyszerűen annyira el vagyok fáradva, hogy a gondolkozás is nehezen megy. A rész negyedét megírtam, de végül azt kitöröltem, mert nem gondoltam jónak, és most itt vagyok ezzel a vadonatúj résszel. Nagyon remélem, hogy elnyeri majd a tetszéseteket. Ha így van, kérlek iratkozzatok fel, kommenteljetek és pipáljatok. Építő kritikákat is szívesen fogadok, hiszen azok csak segítenek. De most lássuk, hogy mi történt az előző rész óta a blogon: Elértük a 123 feliratkozót, ám valaki leiratkozott, így ismételten csak 122 ember követi a blogot. A 89,000 oldalmegtekintés 94,400 fölé emelkedett, és ismét kaptam rengeteg kommentet. Nagyon köszönöm nektek. Iszonyúan hálás vagyok mindenért! 
Facebook csoport: XXX

Utólag is Boldog Karácsonyt mindenkinek. Köszönöm, hogy vagytok nekem!:')

Daniella xx. 

8 megjegyzés:

  1. Mintás meg láttam a Facebookon hogy van új rész úgy meg örültem hogy az már...
    Alig vártam ezt a részt :) és nagyon várom a következő részt és hogy folytatódnak a történet :D

    VálaszTörlés
  2. Szia :D
    Ismételten nagyon jó volt, nagyon ügyesen írsz ;)
    Már nagyon várom a következő fejezetet, úgyhogy siess kérlek ♥
    All the love M

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jol irsz en ket napja kezdtem el olvasni es mar itt tartok! Siess a köveivel :) :*
    Fanni :)

    VálaszTörlés
  4. Szia Dells :)
    Most kezdtem el olvasni, es imadom ♡

    VálaszTörlés
  5. Szia Dells :)
    Most kezdtem el olvasni, es imadom ♡

    VálaszTörlés
  6. Jajj baba! Nagyon jo resz lett, varom a folytatast!❤

    Sok puszi: Lili!:*

    VálaszTörlés
  7. Szia! Most találtam rá a blogodra! Bekell valljam,hogy annyira tetszett,hogy kb. 2 óra alatt faltam a részeket! Hihetetlenül jól írsz! Nagyon tetszik a feelingje. Pl. Ez az "ember" olyan mai szlenges. Érted ugye? Látszik,hogy sokat dolgozol a részekkel ezért elismerésem:) várom a következő részt. Addigis BUÉK!:D és pusszantalak! ❤❤

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Meglepi a blogomon ;)
    http://rosszdontes.blogspot.hu/2016/01/dorothy-blog-award.html

    VálaszTörlés