11. Majdnem elsüllyedtem

~ Ajánlott zene: Shawn Mendes - This is what it takes ~

- Harry Styles vagyok. Örülök, hogy megismertelek. - félmosolyával felvillanyozta egészen eddigi életemet. Tökéletes fogsora kivillant rózsaszín ajkai mögül, én pedig nyeltem egy nagyot, majd mesélni kezdtem neki. Az órák egyre csak teltek. Peregtek a percek, s mi egy pillanatra sem szakítottuk meg a beszélgetésünket. Olyan nyíltan beszéltünk egymással, hogy nem érdekelte egyikőnket sem, hogy kivel beszéltünk. Folyamatosan jöttek a témák, később pedig a fények leoltására lettünk figyelmesek. Óvatosan felálltam Harry mellől, majd az ajtóhoz indultam. Egy halvány mosollyal és egy fejbiccentéssel jeleztem, hogy nem megyek sehova. Elforditottam a kulcsot, majd a kilincsre helyeztem kezemet. A folyosó üres volt, és sötét. Egy árva lélek sem mozgott egyik folyosón sem. Egy kis fényforrást pillantottam meg, de mire reagálni tudtam volna rá, az is eltűnt, majd egy hatalmas ajtócsapódás hallatszott. Nagyon késő lehetett, nyilván bezárták a stadiont, hiszen úgy tudják, hogy az összes srác a turnébuszban van. Tévedtek!

- Van egy olyan sejtésem, hogy minket bezártak. - mondtam -, szerinted, hogy fogunk kijutni? - elnevettem magamat
- Vagy itt maradunk, vagy megpróbálunk egy kiutat keresni, ahol a turnébuszhoz mehetünk.
- Sajnálom. - kérdően nézett rám -, sajnálom, hogy elvesztegettem az idődet. Sajnálom, hogy nem hagytalak pihenni, mert minden bizonnyal fáradt vagy. Sajnálok mindent, hiszen miattam zártak be ide. Ha nem sajnálatom magamat, akkor most mindketten kint lennénk.
- Igen, igazad van. Ha nem találkoztunk volna, egyiksem történt volna meg, de akkor téged sem ismernélek, és ezért már megérte ez az egész. Nagyon jól elbeszélgettünk, nemde? - bólintottam

Megfogta a karomat, összeszedte a cuccát és elindultunk. Igazából mindig és féltem a sötéttől. Megrémiszt, de most, hogy Harry velem volt, méjobban féltem. Ki tudja, milyen idióta fan maradt itt, várva arra, hogy valamelyik kedvence megjelenik. Szorosan fogtam a kezét, és olyan közel mentem hozzá, amilyen közel csak tudtam. A vérnyomásom az egekben volt, végig lüktetett a vér a fülemben. Csöndben sétálgattunk. Több ajtót is találtunk, de nem tudtuk, hogy melyik vezetne minket a buszhoz, no meg nem is volt nyitva egyiksem. A lehetőleg feltűnésmentesen sétálgattunk, amikor egy nagy ajtóhoz értünk. Zsákutca. Megálltunk a falnál, s mindketten hozzádőltünk ahhoz, abban a pillanatban viszont Harry véletlen belekönyökölt egy kapcsolóba. Az egész folyosó megtelt fénnyel. Azonnal lekapcsolta, ekkor viszont megszólalt a sziréna. Beriasztottuk az egész stadiont. Fejemet csóválva néztem körbe, hátha meglátok egy kamerát, de ő csak nevetett rajtam. Elengedtem hatalmas kezét és arrébb sétáltam. Utánam jött. Pár méter után megláttam egy kisebb kamerát. Mindketten elé álltunk, hogy felkeltsük magunkra a figyelmet. Nem sok idő kellett hozzá, hiszen pár percen belül egy nagydarab biztonsági őr jelent meg éppen ott, ahol mi is voltunk.

- Maguk meg mit keresnek itt? Nem hallották, hogy a stadiont régen bezártuk? Birtokháborításért feljelenthetném mindkettőjüket. Utánam. - szinte üvöltött. Harry megfogta a kezemet, és nem engedte, hogy arrébb menjek. Az őr megfordult, majd kérdően nézett ránk.
- Mire várnak még? Tapsra? - tapsolt egyet -, jöjjenek!
- Hadd mutatkozzam be magának! Harry Styles vagyok, ez a kedves hölgy mellettem pedig az egyik barátom. Megtenné, hogy elvezet minket a turnébuszhoz? Igazán hálás lennék.

A férfi egész úton bocsánatot kért, és nem tudta elégszer elmondani, mennyire sajnálja, ahogy beszélt Harryvel. Pár perc séta után megérékeztünk egy raktérszerű részhez. Ott pihentek a kamionok, és végre megpillantottuk a pihenést jelentő buszt. Harry elővett egy közepes méretű kulcsot, majd a zárba helyezte. Orromat megcsapták különböző illatok. Parfüm, dezodor, tusfürdő, friss étel és izzadság - ahogy Lora mondta mindig: Kanszag. Külsőre nem is látszott olyan nagynak a busz, mint amilyen nagy is volt. Bal oldalt voltak az ágyak, ahonnan apró horkantások szűrődtek ki. A busz végében pedig egy kanapé, ami gyönyörű, és széles volt.
- Ha van kedved aludhatsz a helyemen, én pedig elfoglalom a kanapét.
- Nem. Amúgysem hiszem, hogy ez helyes. Nem is ismerjük egymást. Ki tudja, lehet, hogy egy vérbeli fan vagyok, aki meg akar erőszakolni, amíg alszol.
- Lehet, de ha beleegyezek, akkor nem számít megerőszakolásnak. Viccen kívül, ha tényleg ez lenne, akkor nem beszélgettünk volna ennyit, és már rég megtetted volna. Ha jobban érzed magad, akkor kihúzom a kanapét. Aludj ott.
- Mit fognak szólni a srácok?
- Elintézem. Te csak aludj, és ne törődj semmivel. - megköszöntem, majd letettem a táskámat. A telefonomat a párnám mellé tettem,majd amikor Harry magára húzta a cipzárát, én is lefeküdtem, s betakartam magamat az ablakban lévő, összehajtogatott pléddel. Harry illatú volt.

*~*

Tíz óra múlhatott pár perccel, amikor hangos dobolásra ébredtem. Fejemre húztam a plédet, ekkor viszont tudatosult bennem, hogy én bizony nem otthon vagyok. Azonnal kipattant a szemem. Összehajtottam a 'takarómat', majd megpróbáltam megkeresni a mosdót, hogy egy kicsit rendbeszedjem magamat. Amikor végeztem megfogtam a táskámat és a telefonomat, majd elindultam a hangforrás felé. A hátsó ajtó nyitva volt, így arra mentem. Nem kellett sokáig keresgélnem, szinte egyből megtaláltam a színpadhoz vezető utat. Mind az öten éppen próbáltak a második show-ra, ami pár órán belül kezdődik. Amikor megláttak, abbahagyták, az egyik őr pedig segített a fiúknak lejönni a színpadról. A négy srác bemutatkozott. Igazán kedvesek voltak. Amíg beszélgettünk helyet foglaltunk a színpadnál lévő székeknél.

- Lili, tegnap este, amikor elaludtál írt egy üzenetet neked a bátyád. Pont akkor voltam a mosdóban, így hallottam, hogy értesítésed jött. Aggódott érted, így válaszoltam neki a saját telefonomon. Elmondtam neki, hogy mi történt, és megígérte, hogy nem szól az apádnak, úgyhogy biztonságban leszel.
- Köszönöm. Lemerültem, úgyhogy nem láttam.
- Na, gyerünk srácok. Próbáljunk még egy kicsit. Lili, maradsz? - kérdezte Zayn -, jó lenne, ha belehallgatnál. - bólintottam

Gyönyörű számokat énekeltek, gyönyörű hangon. Szinte hihetetlen, hogy hallom, ahogyan próbálnak. Igazából ők tényleg egyszerű srácok, néhány kisvárosból. Nekik megadatott az, ami másoknak nem. Igazán becsülendő, hogy ilyen közvetlenek voltak velem, annak ellenére, hogy nem is ismernek. Tegnap este énekeltek egy számot, ha jól emlékszem az volt a címe, hogy Up all night - bár ebben nem vagyok biztos. Ez következett. Amikor Harry a szólójához ért, ajtócsapódásra lettem figyelmes. A biztonságiőrök egy férfit próbáltak visszatartani, de nem sikerült nekik. Amikor közelebb jött hozzám, felfedeztem, hogy ő az apám.

- Eljössz hozzám, majd elszöksz, aztán idejössz 5 huszonéves sráchoz, és Isten tudja, hogy mit csináltok, vagy mit csináltatok! Hát erre tanítottalak én, Lilian Caden? - hatalmas ütést éreztem az arcomon. Úgy égetett, mint még soha. Elfordítottam a fejemet. Harryre pillantottam, aki összeszorított fogsorral állt. Felállt a színpad oldaláról, majd lemászott. Ez volt életem legmegalázóba pillanata. Megütött engem nyilvánosan. Majdnem elsüllyedtem szégyenemben.




Drága Olvasóim!
56-ra bővült a számotok, ami azt jelenti, hogy az előző rész óta 10, azat tíz ember iratkozott fel. Hihetetlen. A másik két dolog, amiért köszönetet szeretnék mondani, az pedig az lenne, hogy elképesztően hálás vagyok azért, hogy tudtok várni az új részre. Nem mindig ugy jön, ahogy kellene. Lehet előre kéne írnom a részeket. Valamint köszönöm, hogy több mint 20,700-an kattintottatok a blogra.
Az utolsó dolog az lenne, hogy a júniusi részek időpontja bizonytalan lesz, ugyanis műteni fognak, ami azt jelenti, hogy majdnem két hétig leszek kótházban. Megpróbálom előre írni a részeket, hogy csak posztolni kelljen. Semmiképp sem szeretném újra abbahagyni a blogot! Köszönöm, hogy támogattok! 

Ha tettszett ez a rész, kérlek kommentelj, iratkozz fel és pipálj. Sokat jelentene:)

All the love, D xx.