06. Az ő csókjaitól mocskos a szám!

~Ajánlott zene: One Direction - Fool's Gold~

- Figyelj... Csak egy módon védhetlek meg, de ehhez te is kellesz.

- Hallgatlak.

- Szeretném ha... a barátnőm lennél! 
- Mi? Luke, te ittál? - nevettem fel kínosan
- Nem! Sosem voltam józanabb. Meg kell védenelek, hát nem érted? - szavai közben idegesen pakolásztam a hajamat és próbáltam nem láthatóvá tenni, hogy megint a sírás határán vagyok.
- Baj van? Sajnálom... nem akartam durva lenni. Ne haragudj!
- Nincs baj. Minden a legnagyobb rendben. Csak nem tudom, hogy most mi lesz. - hajtottam le a fejemet
- Miért? Mi lenne? Minden jól fog alakulni, ne félj. - magához húzott és megölelt. A fejemet a nyakába fúrtam és a kétésgeimről kezdtem neki mesélni
- Csak tudod... Pár napja még Ian-nel kézenfogva mentem be az iskolába, ráadásul az egész folyosó előtt lesmárolt. Figyelj. Egyáltalán nem vagyok népszerű lány, sőt, egy barátom sincs, rajtad kívül. Vagyis, azt sem tudom, hogy barátok vagyunk egyáltalán? - bólintott ,- Nem akarom, hogy lecsökkenjen a népszerűséged, és nem akarok neked fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy ANNAK nézzenek.
- Nem fognak utcasarkinak nézni, efelől gondoskodom. Viszont azzal fogsz nemcsak nekem, hanem magadnak is fájdalmat okozni, ha ellene vagy. Kérlek! Csak próbáljuk meg, hátha leszáll rólad.

Idegesen kifújtam a levegőt, majd rájöttem, hogy már három is elmúlt, szóval ideje lenne döntenem.
- Rendben! Egy feltétellel.... Ashtonnak nem mondunk erről a napról semmit. Nem találkoztunk, nem beszélgettünk, viszont szeretném ha azt sem mondanánk el neki, hogy miért "járunk". - mutattam az idézőjelet a kezemmel
- Ez nem csak "járás-járás", hanem járás-járás. Mindent ugyanúgy csinálunk, mint a szerelmesek, mármint, azt leszámítva. Ebből még végén jó is kisülhet. Nemde?
- Luke, ne flörtölj velem. Zavarba hozol! - felkuncogtam, és az egész kis park tőlünk zengett.

Lassan hazaindultam, ő pedig elkísért, de félúton eleredt az eső. Mindketten bőrig áztunk, mire a házunkhoz értünk.
- Köszönök mindent. Azt hiszem, én most... megyek. Jó éjt Lili. - idegesen vakara a fejét, aztán elindult. Teljesen bekattantam, de nem fogom engedni hogy még fél órákat sétáljon az esőben.
- Luke! Várj. - ragadtam meg a kezét, így visszahúztam őt a kerítésünk elé.
- Maradj itt. Majd haza mész holnap. Vagyis ma, mielőtt Ash felkelne. Nem hagyhatom, hogy esőben mászkálj. Kérlek. - beszédre nyitotta a száját, de nem jött ki torkán egy hang sem. Édesen megforgatta a szemét, így látszottak a gödröcskéi.
- Ezt igennek veszem, gyere.

*~*

Az ablak felé fordulva aludtam, Luke pedig egész éjjel szorosan karjaiba zárt. Fogalmam sem volt hány óra lehetett, csak egy hatalmas köhintést hallottam a folyosóról. Azonnal felpattantam, és már világossá is vált számomra két dolog. 1. Elfelejtettem beállítani az ébresztőbet, így nem tudott Luke kiszökni. 2. Rohadtul le fogunk bukni, mert Ash szokott reggeletne kelteni.
- Kelj fel. Elaludtunk! Bújj be az ágy alá, mindjárt jön Ashton. - szegény nem értett semmit, de azért megtette amit kértem. Túl korán van még.
- Jó reggelt Lilian! Hogy-hogy fent vagy?
- Oh, csak nem tudtam aludni, gondoltam hallgatok egy kis zenét.

Ash leült az ágyra, én pedig már szinte elvörösödtem, hiszen tudtam, hogy Lukey épp ott gubbaszt valahol. Már épp hangos nevetsébe törtem volna ki, amikor megszólalt.
- Akkor és indulok. Legyen szép napod! - mosolygott, aztán kaptam tőle egy búcsúpuszit. Pár perc múlva pedig hallottam, hogy bezáródik a kapuajtó.
- Előjöhetsz!
- Fu! Mégegyszer biztosan nem bújok be az ágy alá. Ilyen szörnyűséget átélni, felfogtad, hogy a bátyád rám ült? Megnyomta az arcomat! - mondta teljes komolysággal, aztán elnevette magát. Rég óta, újra, önfeledten nevettem. Csak meg kellett találnom a megfelelő személyt, aki kihozza belőlem.
- És fáj még az arcod? - megrázta a fejét, jelezve, hogy már nem ,- kár, adtam volna rá gyógypuszit, de ha nem, hát nem.
- De ha jobban belegondolok, akkor még fáj, nagyon is.
- Hazudós! - nevettem, majd hozzávágtam a kispárnámat.

*~*

Csodás napom volt. Kaptam még egy szóbeli figyelmeztetést, mondván, hogy miattam ütötte meg Ian azt a szerencsétlen embert. Örülök, hogy mindenért engem vonnak felelősségre. Kezd elegem lenni! Épp a szekrényemet pakoltam ki, amikor egy erős kart éreztem meg a derekamon. Reméltem, hogy nem Ian az.

- Na? Mehetünk haza? - fordított Luke magával szembe. 

- Igen, csak még elmegyek a mosdóba, felfrissítem az arcomat.

Ahogy beléptem a mosdóba belenéztem a tükörbe. Egy kissé meggyötört Lili nézett vissza rám. Bevizeztem az arcomat és már indultam is vissza, de a férfi és a női mosdó közötti folyosón kénytelen voltam megállni, és visszafordulni, mert elhagytam a fülbevalóm hátulját, de ekkor két hideg kéz takarta el szememimet. 

- Luke! Mondtam, hogy igyekszek, meg várhattál volna. - mosolyogtam, aztán megfordultam. 

- Helo, Cica!

- Te.. mi a jó fenét keresel itt? - Ian

- Csak jöttem azért, ami jár nekem. Legyünk rajta túl minél előbb, és mehetünk mindketten a dolgunkra.

- Miről beszélsz, te vadmarha? - válaszul ajkai a nyakamra tapadtak, onnan pedig az én ajkaimra vándoroltak övéi. Testem azonnal összerezzent, és libabőr öntette el, minden négyzetcentiméteremet, de nem az élvezettől, hanem inkább az undortól. 

- Eressz el! Nem hallod?

- Ha nem ellenkezel, akkor jobb, hidd el! - Lassan megpróbálta lefejteni rólam a felsőmet, aztán a női mosdó felé tolt. Mivel nem velem volt elfoglalva, így a szám szabad volt. 

- Luke! Luke! Segítség! Valaki! - szememimből a könnyek utat törtek maguknak, és patakként csordultak le arcomon. Percek telhettek el, de Ő még sehol sem volt. 

- Lili! - üvöltött, de válaszra már nem volt időm, mert ajkaimat kezdte ostromolni. 

- Csókolj meg! Te jössz. - fejemmel jeleztem, hogy szó sem lehet róla. 

- Nem megmondtam, hogy hagyd őt békén? Nincs egy kurva sem ebben a retkes iskolában, vagy mi a faszom? - Ian megforgatta a szemét, aztán távozott. Semmi mást nem tudtam tenni, csak lerogytam a földre, és keservesen sírni kezdtem. Sosem látott szinte senki sírni, most viszont egyre többször fordul elő velem, hogy más emberek előtt jön rám a sírhatnék. Ashtonnak ma szerencsére különórája van, ezért mindent megtudunk kettesben beszélni otthon.

Ahogy hazaértünk elmentem lezuhanyozni. Úgy sikáltam a bőrömet, hogy már égett a pirosságtól és a fájdalomtól. Most konkrétan undorodom magamtól, undorodom attól, hogy ezt tette velem. Vagy jó fél óráig zuhanyoztam, aztán pedig az aznapi ruhát beáztattam fertőtlenítőbe, hogy minden egyes ujjlenyomata eltűnjön a ruháimról. 

- Jól vagy? Sajnálom, hogy későn értem oda. Ne haragudj. 

- N-nem, ez nem a te hibád. Bármikor megtörténhetett volna. Ne okold magadat.

Leültünk az ágyra, a fejemet pedig a vállára hajtottam. Ő pedig nedves csókokat hagyott az arcomon. Hozzá fordultam, egymás szemét néztük. Luke arca vészesen közeledett az enyémhez, dús ajkai kishíján az enyémekhez értek, de az utolsó másodpercben mégis elfordítottam a fejemet.

- Sajnálom, ne haragudj. - suttogta, majd fejemet kezei közé vette

- Nem lehet! Egyszerűen undorodom magamtól, Ian csókjaitól mocskos a szám, én így nem tudlak megcsókolni, Luke!

Örömmel jelentem be, hogy lassan végre itt a felvételi, és sokkal több időt tudok az írásra fordítani, mint eddig. Mostantól ehez hasonló terjedelmű részeket láthattok. A megjegyzéseknek és a feliratkozóknak örülnék. :)
Szinte el sem hiszem, hogy jócskán túlléptük a 6000 megtekintést, illetve a 25 (valaki leiratkozot pls. :( ) feliratkozó is megvan. A megjegyzéseket, pipákat és feliratkozókat továbbra is várom :)

Della xx.