00. Bevezető

- Kisasszony! Elárulná, kivel folytat épp párbeszédet? - csapott a padomra az osztályfőnököm. Remek, első nap a gimiben, és máris lecsesznek. Nem elég, hogy egyetlen gyereket sem ismerek, még ez is. Remélem a telefonomat azért nem veszi el.

- Ide a készülékkel. - tartotta a kezét a vénasszony, de nem adtam át neki

- Ne szóljak még egyszer, Lilian!

- Lilian Caden-t kérjük az igazgatói irodába! Ismétlem, Lilian Caden-t az igazgatói irodába! Köszönöm! - fasza, remélem kicsapnak. Amikor bementem az igazgatóhoz elbeszélgetett velem, mint egy óvodással, végül is egy szóbeli figyelmeztetővel megúsztam, aztán mehettem vissza a terembe, a sznob osztálytársaim közé.

Alig bírtam kivárni a csengőt, meg sem várva, hogy elköszönjön a tanár, azonnal kiviharzottam a teremből, kezembe kaptam a gördeszkámat és elindultam haza. Pontosabban elindultam volna, ha egy marha nem csapódott volna nekem.

- Nézz már a szemed elé, ember! - üvöltöttem utána

- Bocs Cicus, legközelebb majd a lábam elé nézek - cicus? Hol él ez a gyerek?

- Anyukád! - üvöltöttem utána egy bemutatás kíséretében. Igyekeztem minél jobban szedni a lábam, mielőtt még valamelyik tanár elkapott volna. Útközben a fülemre tettem a fejhallgatómat, ezzel kizárva a külvilágot. Elmerülve a zenében gurultam hazáig. Körülbelül húsz percre lakom az új sulimtól, eleinte megörültem, hogy mennyire közel van, de hiába lakom hozzá közel, ha mindenki bunkó és gerinctelen! Teljesen másnak képzeltem el, nesze neked ausztráliai elit gimnázium... Mindig is máshová szerettem volna költözni, persze azért normális távokon belül, de amióta 8 éve, apa elhagyott minket, még kisebb az esély rá, hogy egy kicsit messzebbre költözzünk. Igazából nincs sok barátom, mindössze csak három. Allie, Audrey és Josh. Mi négyen mondhatni legjobb barátok voltunk, de most elszakított minket a sors. Elvesztettem őket. Mindannyian nemzetközi iskolákba folytatják tanulmányaikat, hiszen ők kitűnő tanulók voltak. Engem pedig mindenki úgy emleget, hogy hanyag, felelőtlen és gyerekes vagyok. Mindketten ösztöndíjat kaptak, és Európában tanulnak. Irigylem őket.

- Szia Animo! - üdvözöltem a kiskutyámat, majd levágtam magamat a TV elé. Semmi nem volt, ami lekötötte volna figyelmem, így gondoltam felnézet Twitterre. Audrey írt egy üzenetet. Nagyon örültem neki, hiszen nem sűrűn beszélünk már. Elújságolta, hogy novemberben One Direction koncertre megy, aminek teljes szívemből örülök, hisz tudom, hogy mennyire odáig van értük, de az igazat megvallva én nem igazán tudtam hozzászólni a témához. Úgy érzem mindig csak róluk beszélünk, én pedig nem ismerem őket, így a beszélgetésünk is hamar abbamarad. 

Pár perccel később megcsörrent a vezetékes telefon. Felvettem, s a rendőrség volt az. Az ember azt hinné, egy hívás semmit sem változtat. Nos, tévedtem!